Csúcsformában 62 évesen? Igen, lehetséges! Főhősünk neve elhallgatását kérte, ezért nevezzük Annának. Lánya küldte el tavaly edzeni, egy közel két évtizede tartó orvosilag kezelhetetlen csípőfájással, mely már aludni sem hagyta. A fájdalom jelentősen csökkent, és Anna elérte élete legjobb formáját. Kézen áll, egylábas guggolást végez, és már közel a spárga. Panaszkodó nyugdíjas helyett ő szupernagyi.

Cél

Az elsődleges célkitűzés egy jobb csípőt érintő igen erőteljes fájdalom megszüntetése volt. Állandó, erős fájdalomról van szó, amit az ülés fokozott. Ezt a fájdalom okát sem nyugati sem keleti  orvosi módszerekkel nem sikerült kideríteni, sem csökkenteni. Szeretem a szakmai kihívásokat, főleg azokat, melyek megoldásában mások kudarcot vallottak. 🙂

 

A csípőfájdalom következményei

Az állandó csípőfájdalom Annát megfosztotta a nyugodt, pihentető alvástól. Az üléssel járó utazások (autóút, repülőút) sok élménytől tartották távol. Sok éven keresztül tűrte a csípőjében dolgozó kínt. Magas fájdalomküszöbe miatt kívülről nem látszott, nem panaszkodott, feladatait ellátta. Anna hat unokára vigyáz, kirándulni viszi őket, ezért nagyon fontos a kitűnő egészségi állapota!

 

csucsformaban-62-evesen-02

 

Az erő- és hajlékonyságfejlesztő gyakorlás, ami megváltoztatta az életét

Elkezdtük azokat a nyújtó és erősítő gyakorlatokat végezni, melyek a csípővel foglalkoznak, heti kétszer másfél órában. A gyakorlatok végzése közben Anna megkönnyebbült. Az első eredmények pár hónap elteltével születtek, mikor Anna az óra végén hirtelen arra lett figyelmes, hogy 5-6 másodpercre eltűnt a fájdalom. Nagy eredmény volt ez!

Ez az élmény megújította a gyakorlási kedvet. Sok utazott, hogy a reggeli órákra beérjen. A Body & Soul mozgásfoglalkozásai alatt kitapasztaltuk azokat a gyakorlatokat, melyek a csípőjére jó hatással voltak.  Ezeket Anna magánszorgalomból otthon gyakorolni kezdte. Éjjel, az ágyban gyakorlatokat végezve csökkentette csípőfájdalmát. Az eredmények lassan, de biztosan jelentkeztek. Az óra végén megjelenő fájdalommentes időszak kezdett meghosszabbodni. Már nem másodpercekig, hanem percekig tartott.

A következő nagy áttörés az volt, amikor már nemcsak a lazítás, hanem az óráról távozóban percekre a járás is fájdalommentessé vált.

 

csucsformaban-62-evesen-03

 

Növekvő testtudatosság és mozgási intelligencia – csúcsformában 62 évesen

Anna a mozgás által fölfedezte a testét. Megtanulta, melyik gyakorlattal csökkentheti a fájdalmat, és hogyan érheti el az órák után tapasztalt jóleső és megérdemelt fájdalommentes szakaszokat. A csípőfájdalom által indíttatott edzések kedvező mellékhatássokkal jártak: erőben, hajlékonyságban és testtudatosságban óriásit fejlődött.

 

csucsformaban-62-evesen-04

 

Csúcsformában 62 évesen, és készül az újabb kihívásokra hetvenes, nyolcvanas éveiben

Anna szerényen gondol saját teljesítményére, mások viszont példaképként tekintenek rá. Ennyi idős korukra sokan szeretnének ilyen erőt és hajlékonyságot. Sose volt ilyen erős és hajlékony. Célként összeírtam neki néhány haladó gyakorlatot:

– egylábas guggolás
– fekvőtámaszok
– kézállás szabadon
– haránt és oldalspárgák
– Y állás és állóspárgák
– híd

Anna fölvette a kesztyűt, azt ígérte, hetvenéves korára mind meglesz, és törhetem a fejem, mit találok ki neki, a nyolcvanas éveire. 🙂

 

csucsformaban-62-evesen-01

 

Anna egészsége és kiváló fizikai állapota családi ügy

Anna egészsége és kiváló fizikai állapota másoknak is számít. Hat unokához megy segíteni, velük játszani, mászni, szaladni kell, emelni kell őket. Tud utazni repülővel fájdalom nélkül. A nagy társasági nyaralásokkor ő az egyetlen feleség, aki férje mellé beszáll a csónakba és evez. Illetve volt még egy hölgy, aki szintén, de ő csak ötvenéves. Úgy könnyű. 🙂

Tíz-húsz év múlva a dédunokákról is gondoskodni kell! Anna edzése során e jövőbeli feladatára is készül!

Egyszóval ha megőrzöd fiatalságod és mozgási képességedet, aktív részese lehetsz az életnek, a család, barátok nyújtotta örömökben és feladatokban. Idős korban a hasznosság tudata megerősíti az önbizalmat, célt és értelmet ad az életednek.

A ma hozott döntéseid és tetteid alakítják a jövőbeli állapotodat!

Győzd le a kisördögöt, aki a korodra hivatkozva tartja magát távol a mozgástól, és nyomás edzeni! 🙂

Csúcsformában 62 évesen? Igen, lehet, Anna bebizonyította.





X