Elképesztő, hogy mi mindent meg nem lehet csinálni egy kis életmódváltással – böjt és nyújtó gyakorlatokA civilizált embert gyakran sújtja mozgásszervi betegség, sokakat már évtizedek óta.
A fájdalmon túl nem ritka az önértékelés, önbizalom megromlása sem.

Ezekkel a testi-lelki kínokkal nem kell együtt élned, mert ahogy létrejöttek, el is tudod mulasztani.
Lássuk, hogyan történt ez Magdinál.

Magdit kb. négy éve ismertem meg.
Vállfájásra panaszkodott, azért választotta az órámat, mert úgy gondolta, tudok neki segíteni, hogy elmúljon.
Első alkalommal izgult – ezt csak később árulta el -, az ismeretlen helyszínen és közegben. Nekem az utolsó, neki az  első órája volt a Sporttemplomban, érdekes helyzeteket hoz az élet.

A rendszeres gyakorlás hamar eredményt hozott.
A jól végzett, vállat megmozgató gyakorlatokkal pár hét alatt elmúlt a fájdalma. Magam is meglepődöm, hogy egy elszánt ember milyen hamar eléri célját.

Néhány hasznos vállgyakorlat, amivel sikerült a gyógyulást elérni:

Böjt és néhány hasznos vállgyakorlat, amivel sikerült a gyógyulást elérniGomukhasana

A bal oldalival tudod előkészíteni a válladat a haladóbb gyakorlatokhoz, mint amilyen pl. a jobb oldali.

Azóta is szorgalmasan jár a foglalkozásaimra, és a válla panaszmentes. Végleg megszabadult a fájdalomtól.

Nem mellesleg egy év alatt lefogyott 22 kg-ot, és megszerzett hajlékonyságával képesztette el a családját.

A fogyása is érdekes történet:
Nem külső szabályokat, étrendi változtatásokat vett magára, hanem észrevette, hogy az óráimon való részvétel után jobban érzi, mit egyen, és mit ne.
Belülről jövően alakította át étrendjét. Szervezete jelezte, hogy mennyit kell ennie ahhoz, hogy elérje ideális súlyát.

Amit viszont talán még ennél is nagyobb sikernek tartok, az a kezdődő kézízületi betegségének a gyógyulása.

Erre a betegségre családi hajlama volt, és bizonyos gyakorlatokban, valamint a mindennapi életben is már kezdte akadályozni.
A meglévő rendszeres mozgásgyakorlást ki kellett egészíteni egy kis táplálkozásbeli elvekkel.

Heti egy nap böjtöt vállalt be, hogy a kezében lévő lerakódások feloldódjanak. Neki ez nem okoz gondot, jól tud mellette dolgozni is. Ha nem szeretett volna böjtölni, a gyümölcsnap lett volna a B-terv. Egy gyümölcsnap majdnem olyan hatásos, mint  böjt.

A heti böjtnap kiváló eredményeket hozott, megszűntek a kezében a panaszai.
Olyan a keze, mint új korában. Ahelyett, hogy az idő előrehaladtával rosszabbodna állapot, neki megjavult a keze!

ízületi bántalmak

Biztos láttál már ilyen kezet, főleg idős embereknél fordul elő.
Ennek oka gyakran a helytelen táplálkozásból származó lerakódások.
Szerencsére van megoldás, Magdi sem szenved az ízületi bántalmaktól!


22 kg mínusz, meggyógyult váll és kéz,  mi ez, ha nem visszafiatalodás?

Lehet, hogy Neked is vannak olyan panaszaid, tüneteid, melyet az öregség számlájára írnak. Ne hidd el, sokszor nem erről van szó, hanem a méreganyag lerakódásáról, amit a böjt és a mozgásgyakorlatok megszüntetnek!

Némi mozgás és kis változtatás az étrendedben csodát tesz, higgy benne.
Keress egy jó oktatót, és kezdd el a gyakorlást és a böjt alkalmazását még ma!





X