Kézállás a Kopaszi gáton

A testhelyzetek külön osztályát alkotják a karállások – mind a nyugati tornában, gimnasztikában, mind a jógában.
Klasszikus kézállásnál az egész test fejjel lefelé áll, innen a szanszkrit név: adhó mukha vriksászana, vagyis lefelé fordított arcú faállás.Az igen látványos gyakorlatba sokféleképpen mehetsz bele, a videón egyet láthatsz a sok  változat közül (lendületből, ugrásból, erőből).
Itt egy kis ugrással mehetsz bele a kézállásba, jól kiszámítva az ugrás nagyságát.
Ha hosszú a hajad, meg is támaszkodhatsz rajta. 🙂

Mielőtt elkezdenéd a kézállás gyakorlását, végezz sok kar- és vállerősítést – például nyomj fekvőtámaszokat!
Ez azért fontos, hogy a csuklód és a vállad fel tudjon készülni arra, hogy az egész tested súlyát viselje.

Először falnál gyakorold a kézállást, míg meg nem szerzed a szükséges biztonságot.
Utána egyik lábat kezd elvenni a faltól, a másikat pedig tartsd a falnál.
Ha már ez is jól megy, és egy percig végzed a kézállást, elkezdheted szabadon is.
Ha véletlenül átbillennél, oldalra fordulj ki!

Miután visszajössz a kézállásból, a fejed tele lesz vérrel. Ezért érdemes előre hajlásban maradni, és megvárnod, míg helyreáll a vérkeringésed. Lassan növeld a benne maradás idejét, egy-két másodperccel hetenként.


A kézállás hatásai röviden

Egyensúlyt fejleszt
Erősíti csuklókat, karokat, vállakat, hátizmokat, mély törzsizmokat – ez a tartásod miatt is fontos
Nyújtja a vállizmokat
Nyitja a mellkast

Visszarendezi a hasi szerveidet, hosszú állás, ülés, futás után ajánlott
Felfrissíti az agyadat, elűzi a szellemi fáradtságot
Növeli az összpontosításodat, figyelmedet, ezért remek gyakorlat szétszórt embereknek
Élénkít, emeli a vérnyomást, emiatt magas vérnyomásnál nem ajánljuk

Igazi haladó csemege a kézállás, nemcsak hatásos, de jól is néz ki.
Idővel Te is megtanulhatod!

Köszönet Adrienn-nek a kézállás felvételért!

Folytatjuk a gyakorlást a természetben, de tető alatt.

Élményműhelyek a Kopaszi gáton, a Le Bistro tetején, végén közös salátázással

Jelentkezz most az élményműhelyekre, az első gyakorlás július 21-én lesz!





X