November 15-én a Gyere vissza – számít a munkád nevű  programban dolgoztam. Célja a gyermekgondozási ellátások rendszeréből visszatérők munkaerő-piaci reintegrációját segítő modellprogram megvalósítása a Közép-Magyarországi Régióban. A sokrétű képzést nyújtó program keretén belül egy női testtudatosító műhely t tartottam, kisgyermekes nőknek.

Csodálatos érzés másoknak adni, segíteni, jelen esetben kisgyermekes nők testtartásán javítani, gerincfájdalmait enyhíteni. Mert a terhesség, szoptatás és a az első pár év elég komoly megpróbáltatás egy nő életében, úgy testileg mint lelkileg. Egy gyerek hatalmas öröm, de valljuk be, ki ne szeretné visszakapni régi alakját, egészséges gerincét?

A női testtudatosító műhely előtt kikérdeztük a résztvevőket. Felmérések szerint leginkább a tartásukon szerettek volna javítani a hölgyek. Legtöbben gerincbántalmakra panaszkodtak, erősíteni, nyújtani szerettek volna, és persze visszanyerni a régi, bomba alakjukat.

Kérésüknek megfelelően ezzel foglalkoztunk a műhely bő három órája alatt. A rövid elméleti oktatás után tartásjavítással kezdtünk, szépen kiegyenesítettük a hölgyeket. A szép tartás a fiatalság egyik titka, az egyenes gerinc fiatallá tesz!

 

noi-testtudatosito-muhely-01

 

noi-testtudatosito-muhely-03

 

noi-testtudatosito-muhely-04

 

Miután beállítottuk a helyes testtartást, elkezdtünk a gerincferdülésen és az asszimetrián dolgozni.

 

noi-testtudatosito-muhely-05

 

Ezután célzottan mentünk rá a gerincfeszítő izmok megerősítésére, hogy a hölgyek a szép tartást meg is tudják őrizni. Mivel derékfájásra sokan panaszkodtak, nagy a női testtudatosító műhely alatt nagy hangsúlyt fektettünk a derékfájdalom elmulasztására.

 

noi-testtudatosito-muhely-08

 

noi-testtudatosito-muhely-06

 

A Body & Soul Életmódrendszer a megfelelő mozgás mellett a helyes táplálkozásra is nagy hangsúlyt fektet. Ezért megbíztam egy szakácsot, hogy külön a női testtudatosító műhely számára készítsen nekünk egészséges finomságokat. A leves mellett könnyen fogyasztható, teljes kiőrlésű gabonából készült szendvicsekkel lepett minket meg, háromféle krémmel: olívás, csicseriborsós, szárított paradicsomos. Imádtuk!

 

noi-testtudatosito-muhely-12

 

noi-testtudatosito-muhely-11

 

noi-testtudatosito-muhely-10

 

A GYEREVISSZA projektet egy háromtagú konzorcium valósítja meg. A konzorciumi tagok a legelismertebb non-profit szervezetek közé tartoznak, és jelentős szakmai tapasztalattal bírnak a továbbképzések, női és családi vállalkozásfejlesztés, kkv-finanszírozás és a kisgyermekes nők karriertervezése területén.

A Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a SEED Alapítvány és a Tudatos Életért Egyesület a GYEREVISSZA projekt keretében képzésekkel, tanácsadással és komoly szakmai támogatással segíti elő a jelenleg még gyermekgondozási ellátásban részesülő kisgyermekes szülők vállalkozói illetve alkalmazotti visszatérését.

www.gyerevissza.hu

 





X