Amikor egy képességeidhez méltó cél felé haladsz, egy biztos: lesznek elakadásaid. Az elakadások negatív érzelmeket okoznak: csalódott, dühös stb. leszel. Hogyan kezeld ezeket fejlődésedet hátráltató érzelmeket, és érd el a célodat? Ebben a cikkben azt tanulod meg, hogyan tanítsd magad. Példaként egy zsonglőrködés közben tett felfedezést olvashatsz.
A nagy kihívás elakadást hoz
A háromlabdás zsonglőrtrükköket hamar elsajátítottam, a négy labdás trükk tanulásánál vastag falakba ütköztem.
A számok itt becsapnak: az egy labda, két labda, három labda, négy labda stb. között az elsajátítás nehézsége nem egyenletesen nő, hanem ugrásszerűen.
A vágyott négy labdás trükknél két rendszert (két oszlopot) kell fenntartani 1-1 kézzel, nem pedig egy rendszert két kézzel. És ezt a két rendszert össze is kell hangolnod.
Ez olyan mértékű kihívás az idegrendszernek, amit néhány dobás után már nem tudott teljesíteni. Így elakadtam.
Az elakadás lélektana
Az elakadás azt jelenti, hogy megállsz a fejlődésben. Akár nyelvtanulásban egy új szabályt nem tudsz alkalmazni, akár egy új zsonglőrtrükköt nem tudsz kivitelezni.
Az elakadás negatív érzelmeket kelt: kudarcot, csalódottságot, haragot, tehetetlenséget. Az agyad összeköti ezeket a negatív érzelmeket a tevékenységgel, jelen esetben a négy labdás zsonglőrködéssel.
Amikor pedig legközelebb arra gondolsz, hogy újra zsonglőrködni akarsz, agyad azonnal felidézi a legutóbb átélt negatív élményeket.
Ennek evolúciós oka lehet: a kudarcélmény logikusan a kudarc elkerülése miatt alakult ki, a kudarc pedig az emberiség történetének több százezer éve alatt akár halálos kockázatot is jelenthetett. (Például kudarcba fulladt átkelni egy veszélyes folyón, ami elsodort. Ezért legközelebb – ha sikerült túlélni a sodrást, és van legközelebb –, arra járva már előzetes félelemmel tekintesz az átkelésre, és legszívesebben kihagynád.)
A tudatodban felbukkanó negatív élmény tehát rövid távon a túlélésedet szolgálja azáltal, hogy az újra átélt negatív érzelmekkel kimentsen olyan helyzetekből, ahol ezt újra átélhetnéd. Hiszen ez a helyzet veszélyes.
A sorozatosan átélt kudarcok és a belőlük származó kudarcélmények összeállva pedig kialakítják az alkalmatlanságérzést, ami az énképed három fő alkotója közül az egyik.
(Vagyis olyan embernek fogod látni magad, aki képtelen ellátni egy adott feladatot.)
A tevékenységhez kapcsolt újraélt negatív érzelmek (csalódottság, harag, tehetetlenség stb.) tehát testi és lelki veszélyektől is megvédenek.
Az éremnek azonban mindig két oldala van. Ami véd a csalódástól és biztonságot ad, az mindig kizárja a fejlődés lehetőségét is.
Nincs semmi meglepő azon, hogyha minél biztonságosabb közegben élsz, annál kevésbé fogsz fejlődni – hiszen nincs szükség a képességeid fejlesztésére.
A túlélési ösztönkésztetésed tehát feláldozza a hosszú távú fejlődésedet a pillanatnyi biztonság oltárán.
A felnőtt megoldás nem működik
A fejlődéshez vezető legjobb megoldást már jól ismered, de valószínű, hogy már régen elfelejtetted. A felnőtt megoldás az, hogy akaraterőből (ha van akkora) félresöpröd a tudatodba tóduló negatív érzelmeket, és rákényszeríted magad a következő próbára.
Az akarat az, amikor megteszel olyat, amivel kapcsolatban ellenérzésed van, és nem teszel meg olyat, amire vágysz.
A gyerek csak azt teszi meg, amire vágyik; az akaraterő tehát az érettség jele.
Ezért én is akartam. Akarattal söpörtem félre a rossz érzéseket, hiszen megtanultam: a kudarcot tűrni kell ahhoz, hogy a siker jöhessen.
Újra és újra nekifogtam a négy labdás oszlopoknak, majd újra és újra kudarcot éltem át.
Egyre nehezebb volt akaraterővel legyőzni a negatív emlékek egymásra rakódó hullámát. A harag és tehetetlenség egyre hamarabb jelentkezett, és egyre nagyobb méreteket öltött. Az idegesség pedig a zsonglőr ellensége, így egyre könnyebben hibáztam.
Fejlődés helyett egy helyben álltam.
Egy idő után nem volt már elég akaraterőm, hogy megmásszam a kudarchegyet. Ördögi körbe kerültem, már nem akartam csinálni. A játék már nem örömöt, hanem idegeskedést jelentett.
Így dühödten félredobtam a labdákat, és abbahagytam egy időre a zsonglőrködést.
Nem haladtam tovább az ismeretlenbe, hanem azokat a sportjaimat csináltam, amik szállították a sikerélményt.
Miért működik a gyermeki megoldás?
Az előző bekezdés elején azt olvastad, a megoldást ismered, csak elfelejtetted. Azért, mert a megoldást jelentő szemléletet a gyerekkorodban alkalmaztad.
Sőt, nemcsak alkalmaztad, ez volt az alapbeállításod, és amikor csak tehetted, így működtél (vagyis az esetek döntő többségében, főleg amikor még alig volt feladatod).
A gyermeki megoldás az örömelv.
Az örömelv a gyereklét sajátossága, ami azt jelenti, hogy a gyerek azt csinálja, ami örömöt szerez neki. Ilyen például a játék. Bár a játék egy nagyon fejlesztő tevékenység, a gyerek mégsem a jövőbeli fejlődésért játssza, hanem azért, mert élvezi.
Nem láttam még egészséges gyereket unott arccal, görnyedve, azzal a sóhajjal menni játszani, hogy: már megint játszani kell, úgy unom!
A lányom ahogy felkel, rövid beszélgetést követően szalad játszani, hogy minél hamarabb elkezdhesse. Nem baktat, nem megy; szalad. Őt figyelve jutottam arra az elhatározásra, hogy azzal a lelkesedéssel akarok dolgozni menni, ahogy ő játszani megy. Miért is adnám alább?
A gyerek abban a pillanatban hagyja abba a játékot, amint már nem okoz neki örömöt. Ilyenkor átvált egy másik játékra. Legtöbbször a játszást nem hagyja abba, csak a játékát cseréli le.
A gyerek örömöt keres és talál a tevékenységeiben. Ez az öröm pedig összekapcsolódik a játékkal, így megint önszántából és lelkesen fog szaladni játszani, mert hajtja előre a múltban átélt öröm.
Ez a körfolyamat az angyali kör, ami az ördögi kör ellentéte.
A gyerek nem azért játszik, mert akaraterőből legyőzi a negatív élményeit, hanem a sorozatosan átélt öröm miatt szeret játszani.
A játék iránt szeretete az indíttatása a további játékra.
Nem ismerek a szeretetnél nagyobb ösztönző erőt. Akaraterőre azért van szükséged, hogy azt is megcsináld, amit nem szeretsz.
De hogy jön a gyermeki örömelvű gyakorlás a zsonglőrködéshez?
Múlt héten a Stresszoldó táboromba meghívtam rég nem látott zsonglőrtanáromat, és magam is részt vettem a foglalkozásain. Láttam a csoport sikerélményből származó örömét is.
Ez elég örömöt adott, hogy a tábor után másnap magamtól újra elkezdjek gyakorolni.
Természetesen újra próbáltam a négy labdást is, és egyszer-kétszer sokkal jobban ment, mint legutóbb.
Átéltem a flow-t, könnyedén és pontosan repültek a labdák. Úgy éreztem, bármeddig tudom csinálni. (Persze nem így történt, végül leestek a labdák.)
Mégis hatalmas örömöt és diadalt éreztem, hogy végre sikerült!
Emlékszem, másnap reggel az első dolgaim között volt, hogy megint gyakoroljak. Ugyanolyan izgatottan szaladtam zsonglőrködni, mint a lányom játszani. Hajtott belülről a lelkesedés.
Újra akartam a sikert és az örömöt.
Persze nem sikerült. És nemcsak ez a kudarc jelent meg újra, hanem az összes ezzel kapcsolatos rossz élmény.
Beláttam, hogy túl nagy a szakadék ahol most vagyok, és ahol lenni szeretnék. Hiányzott a híd.
Jelenleg nem valós célkitűzés, hogy sikerüljön a négy labdás trükk. Mivel nem akartam újra a régi ördögi körbe kerülni, elkezdtem megoldást keresni.
Az elv az volt, hogy elérjem azt az érzelmi állapotot, ami legközelebbre megadja a kellő késztetést a gyakorláshoz.
A cél már nem a négy labdásban való fejlődés volt, hanem az, hogy sikerélménnyel fejezzem be a gyakorlást, és átéljem a belőle fakadó örömöt.
És ez az öröm fog ösztönző erővé válni a holnapra.
Hogyan idézhetsz elő tudatosan sikerélményt?
Sikerélmény akkor keletkezik, ha a megszokottnál nehezebb feladatot oldasz meg. Mivel a megszokottnál nehezebb, ezért szükségszerű, hogy párszor el fogsz bukni.
A zsonglőrködésben a bukás leeső labdákat jelent. Amikor a bukásaid közepette egyszer csak képes leszel legyőzni az akadályokat, elöntenek a boldogsághormonok és az öröm.
Sikerként arra a létrára tudsz felmászni, ami a kudarcok talajából emelkedik fel.
Az olaszok 53 éve nem nyertek foci EB-t – ez volt a kudarcuk. Idén nyertek – ez volt a sikerük. Ekkora eufóriával ünnepelnek:
A cél tehát sikerélmény okozta öröm átélése.
Olyan gyakorlatot kellett találni, ami sikerélményt okoz, vagyis ami nagyobb kihívás, mint a megszokott gyakorlatok, de kisebb kihívás, mint a gyakorlat, amiben kudarcot vallottam.
megszokott gyakorlatok < keresett gyakorlat > túl nagy kihívást jelentő gyakorlat.
Amikor szakadék tátong jelenlegi szinted és a célod között, mindig az a kérdés, hogyan építesz közéjük lépcsőfokokat.
Hogyan találd meg a megfelelő lépcsőfokot?
Olyan gyakorlatot kellett találni, ami nehezebb, mint a megszokott egykezes kétlabdás dobás, de könnyebb, mint a kétkezes négy labdás.
Mi van a két labda és a négy labda között? A három.
Ezért egyik kezembe egy, a másikba két labdát fogva egy dugattyúszerű gyakorlatot találtam ki. (Lehet, hogy ez a gyakorlat már létezik, de nekem új találmány volt.)
A gyakorlatnál az is fontos volt, hogy hasonló jellegű legyen (alakzatában, ütemében), mint a célgyakorlat.
A lépcsőfok-gyakorlat jobb kézzel jobban ment, mint ballal. Ballal ugyanannyi ment körülbelül, mint amikor a négyest gyakoroltam. Egyértelműen kiderült, hogy a bal kéz a szűk keresztmetszet, így amennyi megy ballal, annyi fog menni két kézzel.
Sőt, valószínűleg kevesebb, mert össze is kell hangolni őket.
Ez olyan nehézségű gyakorlat volt, amiben azonnal láttam a fejlődést. Néhány szerencsétlen dobás után már tudtam növelni a dobásszámot, napról-napra.
Az eredmény sikerélményt, a sikerélmény örömöt adott, az öröm pedig napról-napra hajtott, hogy újra gyakoroljak.
Most itt tartok. A négyes még nem megy. A pszichológia szerint azonban már a cél felé törekvés is boldogságot okoz, és ezt meg tudom erősíteni.
FRISSÍTÉS:
Az örömelv kiállta a gyakorlat próbáját is. A cikk befejezése utáni másfél hétben rekordokat döntöttem. Kidobtam a 24-et, és a korábbi legfeljebb 4-5 kidobás már 10 körüli átlagra nőtt.
Ezekt tanultam a kihívásból
A kudarc lehetőség a fejlődésre
A fejlődés elengedhetetlen része a probléma, az elakadás, a válság. Fejlődni ugyanis akkor tudsz, ha egy új kihívással találkozol, amikor a megszokott megközelítésed nem működik. Biztonságos környezetben ez nem lehetséges.
Az elakadás rákényszerít arra, hogy máshogy közelítsd meg a dolgot, mint ahogy szoktad, tehát változásra és fejlődésre hív.
A fejlődés azt jelenti, hogy valami újat fejlesztesz ki, tehát ez egy minőségi változást hoz az életedbe.
Ha nincs probléma, nincs elakadás, nincs válság, nincs kudarc: nincs fejlődés sem.
A kudarcért tehát hálásnak kell lenned, akkor is, amikor fáj.
Örömelv
Nem tudom, mivel foglalkozol, de ha helyt akarsz állni, rendszeresen tanulnod, újulnod kell. Amikor magadat tanítod, érdemes az örömelvet alkalmaznod és a sikerélményt keresned, kihasználva a beépített jutalmazó rendszeredet.
Ez sokkal hatékonyabb, mintha akaratból próbálnál végezni egy utálatos dolgot.
Amikor rájössz arra, hogyan tanítsd magadat, és alkalmazni is megtanulod, semmi sem állíthat meg.
Elengedés és lépcsőzetesség
Amikor megfelelő célt tűzöl ki, az túl nagy, hogy egy lépésből elérd. Ezért engedd el azt a kényszert, hogy azonnal elérd a végső célodat, és találd ki, hogyan verj hidat a célodtól elválasztó szakadék fölé.
A hídépítés kreatívvá tesz, és a meglévő elemek ismétlése helyett átéled a szabad alkotás virtuozitását, ami hatalmas örömet okoz.
A lépésről-lépésre haladva a célod felé már az úton járás fog boldoggá tenni.
Örömteli tanulást kívánok!