A Figyelő – Világgazdaság által szervezett Csak egészség legyen című konferencia fiatalítással, öregedésgátlással kapcsolatos kerekasztal-beszélgetésén. (A képet Vémi Zoltánnak – Világgazdaság –  köszönhetjük). Az alábbi témákat érintettem:

Mi a funkcionális jóga?

Egy olyan modern, interdiszciplináris életmódrendszer, mely a mai ember számára ad öngyógyító és önfejlesztő gyakorlatokat. Felhasználja a sporttudományok kutatásait, és együttműködik az egészségtudományok képviselőivel: orvosokkal, gyógytornászokkal. Használ eszközöket is (buzogányok, mérlegdeszka, zsonglőreszközök), és a tudat fejlesztése szempontjából Csíkszentmihályi Mihály áramlatélményét tartja mérvadónak.

A funkcionális jóga létjogosultságát a civilizációs betegségek adják meg. A mindennapjaink már nem kényszerítenek arra a mozgásra, amire a testedet tervezték. Már nem kell cseresznyefára mászni, hogy egyél. Ezért örülünk a modernizmus által elhozott biztonságnak, és mesterségesen megadjuk magunknak azt a terhelést, ami a test jólléthez való szükséglete.

A funkcionális jóga erőt, mozgékonyságot, egyensúlyt, és némileg állóképeséget fejleszt. Önmagában is megállja a helyét, ugyanakkor erősportokkal foglalkozók, futók kiegészítésként is használják.

 

Fiatalítás

A valódi életkorod a naptári évek számának, a biológiai állapotod és a tudati állapotod hármasságából tevődik össze. Ezért lehet egy fiatal személy biológiailag idősebb is a koránál, és élhet egy idős ember a naptári éveinél biológiailag fiatalabb testben. Vannak vendégeim, aki a 70 felé közeledve egyre jobb csontsűrűséggel, izomtömeggel, izomerővel rendelkeznek.

Minél idősebbek, annál jobban fiatalodnak.

A megfelelő izomegyensúly helyreállításával nem fognak fájni az ízületeid (ha izomeredetű a fájdalom), és nem fognak idő előtt elkopni a porcaid. A tartásod, mozgásod fiatalos marad.

 

A funkcionális jóga így kezeli a stresszt és a szorongást

Azon túl, hogy a megfelelően végzett testgyakorlatokkal fájdalommentessé teszed a tested, a tudatod minőségét is képes vagy befolyásolni és fejleszteni. Felelősséggel tartozol mind a tested, mind a tudatod állapotáért. Nem mindegy, milyen megküzdési módszered van a fejedben keringő napi 55-60000 gondolat ostromára, melyek nagy része ismétlődő, stresszt és szorongást keltő.

A test és a tudat nem választható élesen külön. A buzogányos gyakorlatokkal nemcsak az ülőmunka okozta merev vállaidat tesszük újra mozgékonnyá, hanem a képességeidhez pontosan mért nehézségű gyakorlatokat adagolva a figyelmedet a legmagasabb szintre hozod. Ez a mély összpontosítás pedig kitölti a tudatodat, és kiszorítja a fejedből a szorongást, stresszt okozó gondolatokat. A jövővel kapcsolatos félelmek, múlttal kapcsolatos rágódások eltűnnek, és megérkezel a jelen békéjébe.

A stresszt hatékonyan csökkenti az állóképességre ható testmozgás is, és fejleszti a stresszel szembeni védelmet. A futás kiváló, de már egy napi 20 perces séta is kimutatható eredményeket hoz. Bővebben erről Anders Hansen Az edzett agy című könyvében olvashatsz.

 

Kapcsolódj a belső gyerekhez!

Előbb a munka, aztán a szórakozás! Most nincs idő játszani, dolgozni kell! Ilyen és ehhez hasonló magunkhoz intézett gondolatok száműzték a belső gyereket. Nélküle viszont ez a pszichológiából is egyre jobban ismert alszemélyiség nem gazdagítja az életüket játékossággal, örömmel, spontaneitással, kreatív megoldásokkal és izgalmakkal. Nélküle nem mondhatjuk el, hogy „Buli az élet, egy játék…“ A külső kozmetikai, bőrgyógyászati fiatalító kezelések mellett érdemes a határtalan lehetőségekkel bíró belső erőforrásaidhoz is kapcsolódni. A belső gyerekkel való egészséges kapcsolat egész évben fiatalon tart.

A belső gyerekkel kapcsolatban bővebben itt tájékozódhatsz:

 

Olvasni hasznos, de a fiatalítás egy gyakorlati tevékenység. Jelentkezz be egy órára, és kezdd el most.

 





X