Mi történne, ha eltűnne az önzetlenség az emberek szívéből?
Derítsük ki, mennyit ér az önzetlenség: játsszuk el, hogy elveszítjük. De csak gondolatban.
Sivár világban ébrednél holnap reggel, ha ma estétől mindenki csak a saját érdekét nézné.
Amikor leültök reggelizni, többé nem hangzana el „Kérsz?” kezdetű mondat.
Mert a párod nem pazarolna energiát és időt arra, hogy elkészítse a reggelidet.
Soha többé nem kapnád meg a kakaós csiga belsejét, az eltört banán felét, a palackos víz néhány kortyát.
Útban a munkahelyedre nem intene az autós, mert a közlekedésben megszűnne az előzékenység. Gyalog is.
A bejáratnál nemhogy nem engednének előre, hanem úgy fejelnéd le az előtted becsapódó ajtót, mint kezdő sáska a harangvirágot.
Senki nem kérdezné meg, hogy „Jó ez így Neked?”, hanem úgy csinálná, hogy csak neki legyen jó.
Magányosok lennénk – az üzleti életben is, és az ágyban is. A világ tele lenne elégedetlen emberekkel, és lassan elhidegülnénk egymástól.
Mindenki tenné a saját dolgát, hideg céltudattal, mint a darabos mozgású robotok, mint a lélektelen algoritmusok.
Megszűnne az adomány, a felajánlás, a szívesség, az ajándék.
Megszűnne minden, ami emberi.
Ha a Nap is önző lenne, magának tartaná meg melegét és fényét.
Így először az emberség, majd gyorsan azután maga az élet tűnne el a bolygónkról.
Az önző csak saját magával foglalkozik.
A másik szélsőség pedig folyton másokkal foglalkozik.
Az önzetlen egyensúlyt tart az önmagáról való gondoskodás, és mások szolgálata között.
Az önzetlen tudja, hogy a másik is pont ugyanannyit ér, mint ő; és a ő is pont ugyanannyit ér, mint a másik.
Az önző és az önzetlen között a különbség a „csak” és az „is”.
Az önző csak magával foglalkozik, az önzetlen pedig magával is foglalkozik.