Biztos vagyok benne, hogy annyit tudsz a jógáról, hogy az ászana szó a jóga testgyakorlatát jelenti.
Van egy jóval mélyebb jelentése, ami inkább egy bizonyos állapotot, hozzáállást jelent.
Patanydzsali 3 szútrát szentel az ászanának, és egyikben sem gyakorlatot nevez meg, hanem inkább egy állapotot.
Ha pedig az ászana szóban lévő „ász” gyököt vizsgálod, egy többjelentésű szót kapsz, melyből ezt az egyet emelném most ki:
Folytatni valaminek a végzését minden körülmények között
Inkább hozzáállás, mint gyakorlat.
Ha a kettőt összerakod, azt kapod, hogy a gyakorlat (ászana) végzése megszakítástól mentes, azaz folytatni kell a végzését minden körülmények között (ász).
A folyamatos, megzavarhatatlan gyakorlás tehát a cél, az eszme, amit követnünk kell.
Az említett körülmények azonban sem nem barátságosak, sem nem támogatók
A körülmények gyakran ellenségesek és hátráltatóak:
- egy felszínes kultúrában élsz, ahol a fogyasztói társadalom a „mindent, azonnal, könnyen” hazugságát akarja veled elhitetni évtizedek óta
- a tudatodat társadalmi, kulturális problémák, politikai botrányok hadserege ostromolja
- a rendellenesen felgyorsult, értékvesztett világ a lelki békédet támadja
- szükségszerű gazdasági válságok, vírushullámok omlasztják össze a kialakított szokásrendszeredet
A szétziláló, meghasonlító erők tehát hatalmasak.
Ettől függetlenül kell folytatnod a gyakorlásodat – számtalan szünet és újrakezdés közepette.
Ellenséges körülmények között több energiát kell befektetned, hogy fejlődj, vagy akár csak megőrizd a testi-lelki-szellemi egészségedet.
A jó hír az, hogy a nagyobb ellenállás miatt jobban megerősödsz.
Hogyan maradhatsz ép az őrület közepette is?
Úgy, hogy elveted a magányos farkas ötletét.
Épp ideje leszámolni ezzel a romantizált képpel: hiszen a farkas falkában élő állat.
A magányos farkas a falkából kitaszított állat, akit sorsára hagytak, túlélési esélyei csekélyebbek.
Az ember rendkívül társas lény. (Gondolj bele, mihez kezdenél villanyszerelő, fogorvos, pék vagy szabó nélkül.)
Kérj tehát segítséget, támogatást. Keress valakit, aki ebben előrébb tart, mint te, akitől tanulhatsz.
Folytasd a gyakorlásodat, az edzésedet minden körülmény között.
A szar rendszeresen becsap a ventillátorba.
A kérdés csak az, hogy összeomlasz és meghízol, ahogy a magyar lakosság jelentős része tette a vírus alatt, vagy folytatod-e utadat egy magasabb életminőség felé, és megerősödsz.