Szabadulj meg a hátfájásodtól VÉGLEG és mozogj úgy, mint húszéves korodban

5 óra alatt mindent megtudhatsz arról, hogy hogyan szabadulhatsz meg a hátfájásodtól – ezúttal örökre

 

gerincfiatalító műhely

 

Képzeld el azt, hogy egész életedben egészséges gerinccel élhetsz.

Fájdalom és megalkuvások nélkül.

2021. február 27-én 5 óra alatt megtanulod, mik a derékfájásod mögötti okok, és hogyan szüntetheted meg őket.
Valódi gyógyulást érhetsz el az okok megértésével és megszüntetésével… és így gerinced egészségesebb lesz, mint valaha.

Az időd túl drága ahhoz, hogy tüneti kezelésekre fecséreld, ezért ismerd meg, milyen okok állnak a hátfájásod hátterében, és tanuld magad egészségesre.

Szilvi már részt vett egyik gerincprogramunkon.
Neki már nem kell félnie, ha tüsszent, köhög, vagy felemeli a bevásárlókosarat. Naponta rászánja azt a 20 percet a gerinctornájára, amit kell, és leszámolt a hátfájással.

Ágnest még csak nem is ismerem, mégis jóleső érzéssel tölt el a tudat, hogy gerincvideóimmal tudok neki is segíteni:

 

funkcionális jóga gyakorlatsor hátfájás ellen visszajelzés

 

A honlapra pedig ezt írta Marika:

Most te jössz:

 

A hátfájás nemcsak fájdalmas, de lelkileg is megalázó

 

Ha már igazán fájt a derekad, pontosan tudod, milyen érzés feküdni a földön tehetetlenül és kiszolgáltatva.

Az idegi fájdalom olyan erős tud lenni, hogy sokan sírnak a szenvedéstől.

Még a legerősebb emberek is.

Képzeld el, hogy egyik reggel, miközben felkelnél az ágyból, villámcsapásszerű fájdalom csap beléd, és visszazuhansz.
Becsípődik egy ideg, a porckorongok megadták magukat, és a saját tested rabszolgájává válsz.

Hosszú évek ülőmunkája, és a sok stressz alatt gerinced végül feladja.

Nem vagy egyedül a derékfájásoddal.
Az orvosi könyvek szerint az emberek 85-90%-a élete során átéli.
Ezek többsége azonban mozgásgyakorlatokkal gyógyítható.

Több barátomat is padlóra küldte a fájdalom – a fájdalom miatt 10 évvel öregebbnek érzik magukat.
Még egy cipő bekötése is percekig tartó kihívás.
És ami a legrosszabb: volt, akit még pelenkázni is kellett, mert egész nap csak feküdni tudott.

Barátaim harmincasok és negyvenesek – a legszebb korban vannak.
Mégis állandóan becsípődik egy-egy idegük, és a gerincük szinte teljesen tönkrement.

Gondolj bele, milyen megalázó lehet úgy élni, hogy már fiatalon temetik magukat.
Már nem álmodoznak világ körüli utakról, vagy arról, hogy a gyereküket feldobálják a levegőbe… hogy a lepedőakrobatikát már ne is említsem.
(Miközben mások 70 fölött is könnyedén mozognak.)

Mindezeket elrabolja tőlük a hátfájásuk.

Pedig ha idejében megismerik a derékfájás okait, ezeket a veszteségeket nem kellett volna megtapasztalniuk.

Ezért kell leszámolnod a hátfájással minél hamarabb.

Hiszen minden egyes nappal egyre nehezebb lesz a gyógyulás.

A gerinced megismerése nélkül az öregkor nem egy gazdag élet megkoronázása, hanem szenvedésteli másokra utaltság lesz.

 

Szüntesd meg a hátfájásod, és nem kell aggódnod egy… tüsszentéstől

 

Ezért tartom a funkcionális jógaóráimat – orvosi háttérrel.
Ezért készítettem ingyenes filmeket hátfájás ellen, hogy akkor is tudjak segíteni, ha vidéken vagy a határokon túl laksz.
Abban az esetben is szeretnék segíteni, ha nem jók az óráim időpontjai.

Hátfájás nélkül szabad vagy, és nem kell tartanod:

  • sem köhögéstől
  • sem tüsszentéstől
  • sem emeléstől
  • sem hosszú gyaloglástól

(Igen, van az a fajta hátfájás, hogy minden egyes köhögés vagy tüsszentés rettentő fájdalommal jár. Kérlek, ne juss el idáig.)

Azt szeretném, hogy újra fiatalnak és gondtalannak érezd magad.
Úgy fogod érezni, hogy bármire képes vagy, és a tested egy engedelmes eszköz, nem pedig börtön.
A szabadságodat kapod vissza.

 

Ezért nem tudtad eddig megszüntetni a hátfájást

 

Sokan már régóta küzdenek a hátfájásukkal, de csak részeredményeket érnek el, és időről-időre visszaesnek.

Ez azért van, mert eddig csak tüneti kezelésekkel vagy hiányos módszerekkel találkoztak.
Például vagy csak erősítik a hátizmaikat, vagy csak hátrahajlásokat végeznek. 

A végleges és teljes gyógyulásodhoz oki, valódi és végső megoldást kell találnod.
Ezért a hátfájásod összes lehetséges okát kezelő összetett rendszerre van szükséged.

Nem a porckorongsérvedet kell kezelni, hanem azokat a tényezőket, melyek okozták azt.

 

A valódi megoldás nem a fájdalomcsillapító

 

Az oki szintű megoldás: 

  • a tested ismeretén alapul
  • személyedre szabott
  • biztonságos orvosi diagnosztikával és alternatív gyógyászati háttérrel rendelkezik (mindkét világból megkapod a legjobbat)
  • okokat megszüntető gyakorlatokból áll, hogy ne legyél függésben egy terapeutától sem.

Itt nincs csodakenőcs és varázsgép.

A műhelyen anatómiai és orvosi tudásra alapozott gyakorlatsorokat és elméleti tudást, gerincstratégiai szemléletet kapsz.

Megkapod azt a tudást, amit a tornaórán kellett volna megkapnod.

Ezekkel a gyakorlatokkal megerősítheted a gerinced izmait, kinyújthatod a gerincedet, és enyhítheted a terhelést.
Ledobhatod végre azokat a terheket, amiket a modern életvitel és az ülőmunka a hátadra pakol.

Ez nem spanyolviasz, viszont évezredek óta működik (lásd pl. a jógát, amely számtalan gyakorlatot ismer és használ). 

 

Ezt kapod a soha többé hátfájás! gerincfiatalító műhelyen:

 

Ez február 27-én egy 5 órás intenzív és jó hangulatú találkozó, ahol

 

 5 előadást és 4 hozzá kapcsolódó gyakorlati foglalkozást kapsz

 

Minden foglalkozás kb. félórás és közérthető.
A következő tematikát fogod látni, illetve veszel részt rajtuk:

  • látványos gerincvizsgálat, hogy lásd, mennyire összetett a gerincproblémád (minden a megértéssel kezdődik)
  • nyújtózkodások, hogy visszanyerd a magasságodat, és visszahúzd a kiboltosult porckorongjaidat
  • a gerinc anatómiája, hogy megismerd a saját gerinced működését
  • gerinckimozgató gyakorlatok, hogy megőrizd a gerinced mozgási szabadságát, és tápláld a porckorongjaidat (ezekkel fogod fájdalommentessé mozogni magad)
  • a gerincbetegségekről szóló előadás, hogy megtudd, mire milyen kezelés való
  • gerincerősítő gyakorlatok, hogy a tartásod újra szép legyen
  • kérdezz-felelek, hogy személyes kérdéseket is feltehess
  • nyújtások, hogy megelőzd a sérvet és a tartáshibákat, melyek öregítenek
  • előadás a gerinced és a csakráid kapcsolatáról, hogy a gerincproblémád lelki hátterét is megértsd

De ez még nem minden: megkapod az előadások diáit is, így egy percig sem vagy jegyzetkényszerben.

 

Videóelőadást is kapsz

A gerincedről és a csakrákról szóló előadást videón is megkapod.
A videót otthonod kényelmében akárhányszor megnézheted kiváló minőségben, profi operatőr vette fel és vágta meg.

 

+ Ajándék 8 alkalmas jógabérlet funkcionális jógaórákra

A gyakorlati órák segítenek elmélyíteni a tudásod, és kialakítani az otthoni gyakorlásodat.
A bérletet a Funkcionális jóga termében válthatod be (1026 Bp. Garas u. 1.) a kijelölt oktatóknál.

Ez egy ajándék, ami benne van a jegyárban: lényegében a műhely 8-szor tovább tarthat és az összes gyakorlatot tökéletesen begyakorolhatod.

(A bérletet 3 hónap alatt saját kényelmed szerint járhatod le, tehát nem fog elveszni alkalom azért, mert épp közbejött valami.)

 

Ezt kell még tudnod a gerincfiatalító műhelyről:

 

  • érthető nyelven megtudod, hogy mi áll a gerincbetegséged hátterében
    (a jelentkezési lapon azért kérdezünk annyit, mert az előadás egy részét az állapotod alapján írjuk meg)
  • mi az az izomegyensúly, súlyvonal, és miért, hogyan bomlik meg, és hogyan okoz gerincbántalmakat
    (és hogy hogyan állítható helyre)
  • hogyan válaszd ki a Számodra megfelelő gyakorlatokat (az interneten tízezrével vannak gyakorlatok – megtudod, hogy hogyan válaszd ki a Neked valókat)
  • mozgásszervi specialista szakorvostól/manuálterapeutától bármit kérdezhetsz a porckorongsérvtől a csigolyacsuszamlásig
  • oktatást kapsz, ami örökké a Tied, és bármikor alkalmazhatod magadon és a családodon
    (ha nem tanultál anatómiát, az érthetőség kedvéért csontvázzal és kivetítővel tanulhatsz)
  • mindössze 5 órát igényel Tőled, este már szabad vagy
  • elsajátítod a legfontosabb gyakorlatokat, és a helyes kivitelezéssel megvédheted a gerincedet

Mindent megkapsz, hogy többet egy fillért se kelljen költened fájdalomcsillapítóra, orvosra vagy gyógyászati eszközökre.
Ezzel életed során több százezer (talán millió) forintot takarítasz meg.

És amit nem lehet pénzben mérni: megspórolod a fájdalmat.

 

Kire bízod a gerincedet?

 

2015 óta szakorvos – természetgyógyász csapattal dolgozom, mert a gerinced rendberakásához nem elég egy ember tudása. Még úgy sem, hogy egyébként ~20 év jóga van mögöttem.

Gondolj bele, hogy a lakásodat sem egy ember szereli. Van burkoló, villanyszerelő, gázszerelő, asztalos stb.

Ezért ketten fogunk segíteni. Ezeket a műhelyeket célirányosan egy-egy probléma kezelésére fejlesztjük ki, a gyakorlatokat akkor is meg tudod csinálni, ha nem vagy hajlékony és nincs edzésmúltad.

Mind a nyugati orvoslás pontossága, mind a sporttudomány, mind pedig a jóga és az öngyógyító alternatív mozgásgyakorlatok a rendelkezésedre állnak – egymást kiegészítve.

dr. Fohl Bernadette


 

– mentő szakorvos
– fizioterápiás szakorvos
– manuálterapeuta
– kinesio tape terapeuta
– gyógymasszőr
– gyógynövény szakirányos kertészmérnök
– testépítés – fitnesz sportoktató
– gerinctréner

„Nem a  betegséget, hanem a beteget gyógyítom.
Ennek érdekében a modern nyugati és a hagyományos keleti gyógymódok alkalmazása között próbálom megteremteni az egyensúlyt.”

 

Vadász Ákos Tullió

 

 

– a funkcionális jóga alapítója
– diplomás jógaoktató
– gerinctréner
– léböjtkúra-vezető

„Tanítóként a célom, hogy képes legyél megírni magadnak amit nem adtak oda születésedkor: a Használati Utasítást a Testedhez.”

 

„Porckorongsérvem van, nagyon fáj, való ez nekem?”

 

A műhely ideje alatt mozgásszervi szakértő munkatársam, dr. Fohl Bernadette is jelen lesz, előadást tart.
Napi szinten gyógyít embereket, ment életeket, minden betegségben tud segíteni.
Mentőorvosként vigyáz Rád.

 

„Nem vagyok túl öreg ehhez?”

 

Amíg élsz, a gerinceddel foglalkoznod kell.

Az egyik székesfehérvári műhelyemen egy dédmama is részt vett, aki már elmúlt nyolcvan.

És képzeld, ő is oktató.

Minél idősebb vagy, annál nagyobb szükséged van arra, hogy foglalkozz a gerinceddel.

 

 Ez nem lusta embereknek való program

 

Nem tudok neked csodamegoldásokat adni, mert azok nem léteznek.
Ha a könnyű, gyors és munka nélküli megoldást keresed, akkor kérlek, zárd be ezt az oldalt.

Ez a műhely nem való azoknak, akik csak ülnek, és nem veszik a fáradságot, hogy jegyzeteljenek, mert „úgyis megjegyzek mindent”.

Nem való azoknak sem, akik nem hajlandóak újat tanulni, és felelősséget vállalni az egészségükért.

Ha már beletörődtél a fájdalomba, akkor sajnos nem tudok Neked segíteni.
Helyetted nem tudok eljönni, helyetted nem tudom akarni.

De ha szeretnél változtatni, akkor minden segítségemet megkapod.

(Őszinte leszek: nincs kedvem lusta emberekkel foglalkozni. Engem is azok az emberek ösztönöznek, akik nem kifogásokat keresnek, hanem tesznek magukért. Nekik tudunk segíteni.)

 

 A Soha többé hátfájás! gerincműhely helyszíne, ideje és ára

 

Idei időpontunk: 2020. február 27. 13:00-18:30

Jegyár: 25 000 Ft

Helyszín: otthonod kényelméből virtuálisan követheted a gyakorlatokat (Zoom).

(A következő gerincműhely már csak jövőre lesz.)

 

A műhely 10,4-szer drágább lenne, ha magadnak szerveznéd

 

A legutóbbi ízületi műhelyen az egyik résztvevő azt írta: becsülhetetlenül sokat ér ez a műhely.
Egy másik azt, hogy 30000 Ft ennek a valódi ára.
Legutóbbi műhelyünket volt, aki 60000 Ft-ra árazta a részvétel után.
2020-ban adtatok már 100.000, 200.000, 500.000 és 1.000.000 Ft-os árat is.

A műhely ára nevetségesen alacsony ahhoz képest, hogy mennyibe kerülne ez Neked, ha magadnak szerveznéd:

  • dr. Fohl Bernadette óradíja 23000 Ft
  • az én óradíjam 12000 Ft
  • a videóelőadás előállítási költsége 50000 Ft volt
  • a 8 alkalmas jógabérlet ára 18000 Ft

Az óradíjakkal így nézne ki a díjszabás (vacsorát nem is számolok):

5,5 x 23 000 Ft +  5,5 x 12 000 Ft + 50 000 + 18 000 = 260 500  Ft
 
Ehhez képest ezt 25 000 Ft-ért kapod meg 1/10-ed áron.
Gondolom, egyetértesz, hogy ennél többet ér, ha újra könnyed és fájdalommentes lesz a mozgásod.
 

Ez egy egyszeri beruházás, utána már önállóan is tudsz haladni otthon.

 

100% megelégedettségi garancia

 

Ha nem tartod hasznosnak a műhelyt, 14:00-ig a befizetett összeget visszakapod.

Csak szólnod kell.

Így tehát a jelentkezésed teljesen kockázatmentes.

De eddig senki sem kérte vissza a pénzét.
Inkább ilyen visszajelzéseket kapunk:

 

Nagyon örülök, hogy elmentem erre a műhelyre, és ott lehettem ezen a foglalkozáson, megismerhettelek a doktornővel együtt.
Rengeteg új ismeretet szereztem, és megerősítést, hogy odafigyeljek magamra és az egészség, jó közérzet megőrzéséhez, jobbításához képes legyek tenni is, rendszeresen tornázzak.

Még egyszer köszönöm mindkettőtöknek.

Szeretettel: Imre

 

Jelentkezési határidő és feltételek a Soha többé hátfájást! gerincműhelyre

Jelentkezési és fizetési határidő: február 25.

A jelentkezésed kizárólag a díj befizetésével érvényes.

Jelentkezz, amíg van hely (a 2016-os gerincműhelyre 250%-os túljelentkezés volt)

A jelentkezési ív kitöltése után 1-2 nappal küldjük a számlaszámot.
Ha mégsem kapnál visszajelzést, kérlek ellenőrizd a Spam mappádat, vagy írj Juditnak a lenti elérhetőségre!

Bármi kérdésed van, írj Juditnak, aki a szervezésben segít: 
Mindenről ő fog tájékoztatni.

Töltsd ki az alábbi űrlapot, ha szeretnél részt venni a gerincműhelyen:

 

 

(Minden műhelyünk telt házas, vagy túljelentkezéses. Az is, amit késve hirdetek meg.)

Szeretettel:

Ákos

Már csak ennyi időd van jelentkezni:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

X