Soha többé csípőfájás! – és a járásod újra elegáns lesz

A csípőműhely…

…Ahol 5,5 óra alatt megtanulod a csípőkarbantartó gyakorlatokat és megszünteted a csípőfájásod okait. Megelőzöd és megállítod a csípőkopást, és elkerülöd a csípőprotézist.

A műhely időpontja: 2022. június 11.

angolspárga nyújtás

„Aludni sem hagyott
a csípőm fájdalma”

Emlékszem, amikor Anna (a név kitalált, a történet igaz), a hatvan körüli – ám fiatalabbnak látszó – hölgy megjelent az órámon.

Elegánsan öltözött, nem látszott rajta, hogy állandó csípőfájdalom gyötri.

Pedig a fájdalom már nem hagyta aludni, éjjel is arra ébredt.

Leszűkültek a lehetőségei, nem tudtak hosszabb útra vállalkozni, mert ülés közben még tovább erősödött a sugárzás. Járt már orvosnál, akupunktúrán, semmit nem találtak, és semmi nem használt.

A fájdalom pedig nem szűnt.

Annát a lánya küldte el hozzám a funkcionális-jóga-óráimra, mert ő már megtapasztalta a mozgás gyógyító hatását.

Elkezdtük a gyakorlást, és nemsokára találtunk néhány nyújtógyakorlatot, amivel Anna először néhány másodpercre, majd percekre tünetmentessé vált.

Ahogy tovább kísérleteztünk, meghatároztuk a probléma okát (egy rövidült izmot), és a gyakorlatokat, amikkel megnyújthatja azt.

  • Azóta végigalussza az éjszakát.
  • El tudnak utazni, meg tudta valósítani régi álmát, többek közt egy külföldi kerékpárutat.
  • Újra azt érzi, hogy szabad.

Ezt annak köszönheti, hogy megtanulta kezelni a csípőjét.

Amikor sokat ül a munka közben, és zsibbadni kezd a lába, elkezd nyújtani. Az izom megnyúlik, az ideg felszabadul, és megszűnik a fájdalom.

Anna már túljárt csípőfájdalma eszén. A műhelyen megmutatjuk, hogyan lehet Neked is fájdalommentes az életed.

Anna azóta repülőre ül és külföldi kerékpártúrán vesz részt
fájdalom nélkül

Így hoz enyhülést a csípődnek a műhely (protézis és műtét nélkül)

 

Az 5,5 órás műhelyen elméleti és gyakorlati tudást kapsz arról, hogyan épül fel a csípőd, miért fájdul meg, hogyan borul fel az izomegyensúly és hogyan tudod speciális mozdulatokkal, kimozgatásokkal, nyújtásokkal helyrehozni.

Természetesen, gyógyszermentesen, műtétmentesen.

Tudod, hogy a mozgás jót tesz – mi abban segítünk, hogy a legjobb, leghatékonyabb, leggyógyítóbb mozdulatokkal mozoghasd magad fájdalommentessé.

 

5,5 órás gyakorlatokkal teli, élvezetes műhely

Ajándék 8 alkalmas jógabérlet

Ajándék gyógytea

 

100%-os elégedettségi garancia

Tüneti kezelés helyett oki megoldást kapsz

Nem akarsz egész életedben fájdalomcsillapítókon élni vagy az időjárás szeszélyétől függően hol enyhülni, hol beleőrülni a fájdalomba. Ezért nem elég a fájdalmat magát kezelned, hanem az okát kell megszüntetned.

Megérted a csípőízületed anatómiáját, ami nélkülözhetetlen, hogy egész életedben könnyedén járj.

Sokszor nem a porckorongsérv okozza a combodba sugárzó fájdalmat, hanem egy merev izom nyomja az ülőideget.

Megtudod, melyik az az izom, és hogyan nyújtsd meg.

Megismered a csípő betegségeit, és az azokra adható megoldásokat.

Mélységében megismered a csípődet az anatómiai előadásokon

Kophatatlan porcokat kapsz a csípődbe!

Kimozgató gyakorlatokat tanulsz, hogy az ízületi folyadék termelését elősegíthesd.

Az ízületi folyadékot felszívja a porcod és megerősödik. Így elkerülöd a porckopást, és soha nem lesz szükséged csípőprotézisre.

Az ásványi anyagokat nem elég bevinned egy táplálékkiegészítővel.

A Szent Ferenc Kórház orvosai szerint:

„Az ízületben lévő folyadék, amely a porcot táplálja, terhelés hatására pumpálódik bele a porc állományába.”

Egészséges csípővel egész életedben könnyedén mozoghatsz. Senki sem tekint majd Rád szánakozva, mert sántítasz. És nem fogsz a mozgáskorlátozottság és másokra utaltság érzésével élni.

Tehát mozognod kell, hogy a tápanyagok eljussanak a porcaidba.

Nem elég csak a látványos felszíni izmokra edzened.

A derekad és keresztcsontod egészségéhez muszáj megismerned, hogyan teremthetsz izomegyensúlyt a medenceövedben. A csípőd körül rengeteg kicsi izom van: pontosan tudnod kell, melyiket kell nyújtanod, és melyiket erősítened.

Sok csípőfájdalom oka az, hogy az egyik picike izom rakoncátlankodik: amilyen pici, annyira nagy bajt okozhat, mert felborítja az izomegyensúlyod. Ha az izomegyensúlyod borul, a tested korrigál és mire észbe kapnál, a csípőd azt se tudja, merre álljon – emiatt sérül, kopik, agyonterhelődik. Ha visszaállítod az izomegyensúlyod, akkor a csípőd (képzavarral élve) végre fellélegezhet.

 

Izomeegyensúlyt teremthetsz a mély medenceizmaidban, emiatt megszűnik a derékfájásod legfőbb oka

A combnyak rettegett csontritkulását megelőzheted, lassíthatod, visszafordíthatod

Nem mindegy, hogy elcsúszol a fürdőszobában, és fölállsz, mert erős a csontod – vagy elesel, és meztelenül elkúszol a telefonodig, és mentőt hívsz combnyaktörés miatt.

A csípő körüli izmaid erősítésével ingert adsz a csontodnak, hogy erősödjön meg. Ezért ajánlják már a haladó szellemű orvosok az erősítést idős korban, főleg nőknek.

„A rendszeres testedzés az idősek számára sokkal fontosabb, mint a fiatalabbaknak.” – dr. Radák Zsolt

A sokáig tünettel sem járó csontritkulás tényleg nem vicc, itthon 600 000 nő és 300 000 férfi szenved tőle. Minden ötödik csontritkulásból származó törés elszenvedője egy éven belül meghal a szövődmények miatt.

Ezért készülj fel a megelőzésre. Megmutatjuk a gyakorlatokat, amelyekkel erősen tarthatod a csontjaidat.

Vadász Ákos Tullió

Miért bízhatod ránk a csípőd?

Ez az egyetlen csípőre összpontosító öngyógyító műhely, ahol a keleti és a nyugati tudás összefog a fiatal járásodért.

Jómagam (Vadász Ákos Tullió) gerinctréner, diplomás jógaoktató, léböjtkúra-vezető vagyok és én alapítottam a funkcionális jógát (talán jártál már órámon is).

A „titokzatos gyógytornász” vigyáz a biztonságodra

Gyógytornász és fizioterapeuta évtizedes tapasztalattal, aki nemcsak a gyakorlatok helyes kivitelezésére figyel (és szól, ha bármit rosszul csinálnál), hanem az elméleti hátteret is elmondja neked. Hiszem, hogy fontos, hogy értsd, hogy épp mit csinálsz, mert az öngyógyítás alapja a megértéssel kezdődik. (A helyszínen bemutatkozik.) 

kitartás

A csípőműhely legfontosabb információi:

Helyszín

La Vida Duna rendezvényház (Budapest 1138, Dunavirág u. 2.)

Időpont

2022. június 11. 13:00-18:30

(Következő időpont 2023-ban!)

Jegyár

29 000 Ft (bruttó)

(Közkívánatra emeltünk, mert a korábbi résztvevők szerint annyira értékes, hogy még így is alulárazott.)

Garancia

100%-os elégedettségi garanciát kapsz. Ha nem tetszik, visszakapod a jegyárat. (Eddig még senki nem élt ezzel.)

A műhely 9x olcsóbb, mintha magadnak szerveznéd

192 500
Ft

A gyógytornász óradíja 20 000 Ft, az enyém 15 000 Ft. Ha ezt 5,5 órára (a műhely időtartama) felszorzod, megkapod a fönti összeget.

50 000
Ft

Ajándékba kapsz egy videóelőadást, annak a forgatási költsége és utómunkája ennyibe került.

21 000
Ft

Ajándékod egy 8 alkalmas jógabérlet, ami ennyibe kerülne (de a műhely mellé neked jár).

Másik ajándékod egy csomag teakeverék gyógynövényekből (nincs piaci ára).

 

A csípőműhely tudásanyaga Annának visszaadta a külföldi utazás örömét. Neked mit fog visszaadni?

nyújtás funkcionális jóga

Ez a műhely nem ad csodamegoldásokat.
Csak majdnem.

Ez a műhely abban segít neked, hogy egészségesebbé tanuld és mozogd magad – a csípőd jobb megértésével képes legyél megszüntetni a csípőfájdalmad.

Sok vendégem a csípőprotézist vagy egy műtétet kerül el (horribilis összegek és horribilis fájdalmak).

De a műhely csak akkor hatékony, ha az itt tanultakat használod (akkor viszont nagyon).

Semmi „titok” vagy „csoda” nincs abban, amit tanulni fogsz: az évezredes jógatudást és testmozgási ismereteket a nyugati orvostudomány legjavával ötvözve megkapod azokat a gyakorlatokat, amelyek mesterelövészi pontossággal ott kezelik a csípőd problémáját, ahol az megszületett.

A felborult izomegyensúlyt helyreállítod, az ízületedbe friss folyadékot pumpálsz, a porcaidat lágyan kimozgatod és kapsz egy egészségesebb, erősebb, ellenállóbb csípőt, ami már nem fáj.

Ha fáj a csípőd, gyere a műhelyre.

Jelentkezéshez töltsd ki az űrlapot:

A csípőműhelyre 100%-os elégedettségi garanciát kapsz, így a jelentkezésed kockázatmentes. A következő ilyen műhelyt már csak 2023-ban tartjuk.

Az űrlap kitöltése után 1-2 munkanapon belül megkapod a számlázási adatokat. A jelentkezési határidő június 8.

Ha kérdeznél a műhellyel kapcsolatban, elérsz minket a címen.

Már csak ennyi időd van jelentkezni

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

„Nagyon fáj a csípőm, való ez nekem?”

A műhely ideje alatt mozgásszervi szakértő munkatársam, dr. Fohl Bernadette is végig jelen lesz. Napi szinten gyógyít embereket, ment életeket, minden betegségben tud segíteni. Bármi problémád van, mentőorvosként vigyáz Rád.

Csak olyan mozgásokat fogsz végezni, amelyek biztosan nem ártanak (sőt: használnak). Ha neked egy mozgásfajta veszélyes lenne, szólunk.

„Nem vagyok túl öreg ehhez?”

Amíg a testedben élsz, a csípőddel foglalkoznod kell. Az egyik székesfehérvári műhelyemen egy dédmama is részt vett, aki már elmúlt nyolcvan.

Másik vendégem, Karcsi 71 évesen tanulta meg az egylábas guggolást. Tamás 88 éves, és erősödni akar, ezért jár hozzám.

Ők tudják, hogy edzéssel tarthatják fent testük működőképességét.

Minél idősebb vagy, annál nagyobb szükséged van arra, hogy megismerd a csípőd működési elvét.

Csak így tudod elkerülni a kopást, csontritkulást, és a fájdalmakat.

 

 

| vadaszakos.hu | 2022

X