Avagy az egészséges idős emberek a család és az emberiség kincsei.

Székesfehérvári gerincműhelyemen (is) nagyon jó csapat gyűlt össze.
Szeretek tanítani, szeretem az embereket, és mindig sokat tanulok tőlük.Most Marcsit emelném ki, mint követendő példa.
Marcsi igazi szuperdédnagyi.
Az első képen őt láthatod, dédunokájával.
Nemcsak gondoskodik, de még a frizura és a smink is rendben van – ilyen egy igazi nő!

 Avagy az egészséges idős emberek a család és az emberiség kincsei.

Korát előnnyé fordítva adja erejét, gondoskodását és nagy tapasztalatát családjának.

Bevásárol, ügyeket intéz, süt-főz hét személyre. Órákat is tart, csoportot vezet, nagyon tevékeny életet él.

Miután elköltözött, új helyen új csoportot szervezett.
Látszik, hogy nagyon boldog, és ez az igazi boldogság egy másokért dolgozó ember őszinte és töretlen boldogsága.

szupernagyiMennyivel másabb ez, mint magányban ülni a lakásban, vagy egy otthonban az élet alkonyán, várva, mikor jönnek a rokonok, ha egyáltalán vannak érdeklődő rokonok.

Idős korára eszményi esetben az egyén megvalósította önmagát, megtanulta kezelni saját magát és embertársait. Szert tett tudásra, bölcsességre és erényekre. Egyéni vágyain túljutva képessé vált mások önzetlen segítésére.

Az élettapasztalat, mely mögött 60-70 év személyes élménye áll, szerintem felfoghatatlanul értékes.

Régebben a társadalom tanácsosai, vezetői voltak a vének, a bölcs öregek.

Ma, amikor az ember korábban hal meg, mintsem e kort megélje. Vagy olyan állapotba kerül mentálisan, egészségügyileg, hogy nemhogy másokért, magáért sem tud tenni. Cselekvőképtelenné lesz.

Irén 72 éves, őt vasárnap ismertem meg a Napfényes Fesztiválon. Keresi mások társaságát. Szorgalmasan dolgozik a kertben, tornázik, nyitott az újra.
Udvarlója is van, rátalált a szerelem!

Marcsi és Irén példája bebizonyítja, hogy így is lehet. Ez az emberhez méltó, tiszteletet parancsoló idős kor.
A boldogság és az érték nem kor függvénye!

S hogy Veled is ez történhessen, hogy egy szép napont Rólad is ilyen elismerően írjanak, arra kérlek, tegyél meg mindent az egészségedért.

Az egészséged közügy, értékes vagy, és a világnak szüksége van Rád!

Számomra nagy példa az a két ember, én is ilyen szeretnék lenni.
Ezért már most tenni kell! Ma ehhez almakúrával járulok hozzá.

Te hogyan látod magad idős emberként?

Itt iratkozz fel hírlevélre, hogy hasonló írásokat kapj!





X