Beviszed vagy kint hagyod?

Akik a 70-es években születtek, vagy hamarabb, valószínűleg emlékeznek a zöld vagy piros telefonfülkékre.
Az utcasarkokon díszelgő fémből és üvegből készült dobozok tartalma, a nyilvános telefonkészülék szolgált a távközlés lebonyolítására.
Igazi retro érzés visszagondolni arra, hogy amikor föl akartad a barátodat hívni, le kellett szaladni az utcára, és kivárni a sorodat, míg bedobhattad a tantuszt, később a bélást (kétforintost). Ez télen felettébb szórakoztató volt…

A kiváltságosok – azaz akiknek otthon tárcsás telefonjuk volt – köre lassan bővült. Érdekes volt az ikervonal, amikor két lakáshoz tartozott egy vonal, azaz akkor beszélhettél, ha az iker nem használta.
Ebben az időben jött divatba a különböző kisállatok farkából készült kulcstartók mellett a spirálos telefondrótból házilag készített kulcstartó, mely büszkén kunkorodott boldog tulajdonosa zsebéből.
Ez volt a menő a hiánygazdaságban.

Aztán középiskolás koromban megjelentek a mobilok. Akkor még rádiótelefonnak is hívták a masszív készülékeket. Többkilós darabokból indult, aztán lassan kisebbedett. Úri huncutság volt, drága percdíjakkal. Mint minden új és drága holmi, ez is hamar státuszszimbólummá vált.

A kilencvenes évek új embere, úttörője volt a vállalkozó, a negyvenes férfi, anyu vásárolta fekete öltönynadrágban, makkos cipőben, rövid ujjú fehér ingben. A sajátos férfidivatot ing alatt is jól látható atléta és autóstáska egészítette ki.
Ja, és a vállalkozószakáll, azaz az 1-2 cm-es egyenletes arcszőrzet.
Ő vett először mobilt, vagy ahogy a szleng hívta: bunkófont.

Emlékszem, nevetés hallatszott, mikor valakinek a buszon csörrent meg a mobilja. Ugyanis a mobilt a drága autóval járó újgazdag vállalkozókhoz társítva furcsa volt, hogy az illető BKV-val jár.
Nem gazdag, mégis mobilozik? Szokatlan volt.

Aztán csökkentek a percdíjak, és utolérte a tömeget a technika. A mobil betört az iskolai osztályteremtől elkezdve az operaelőadásokig.
Ismét az a jelenség állt elő, hogy a technika gyorsabban fejlődött, mint a kultúra, s az erkölcs. Nem tanultuk meg helyén kezelni az eszközt, mely túlnött rajtunk.

Ma már internetezni is lehet mobillal, úgyhogy a függés még erősebbé vált.

Oktatói pályafutásom alatt a gyakorlás ideje sem volt mentes a csöngéstől, rezgéstől. Ez főleg a lazítás, s a meditáció alatt okozott ijedelmet a mélyen ellazult gyakorlókban.
Ínyencségek még a trikónászana közben zsebben tartott mobil, a telefonálás, internetezés az óra előtti percekben, és a lazítás előtti gyors belekukkantás. Hátha jött üzi vagy e-mail.

A biztosítékot az csapta ki, amikor már én is behoztam a táskámban, és nem adtam le a recepción hatástalanítva, és persze az enyém kezdett rezegni. Szégyenkezve vallottam be az illetőnek, aki felriadt rá, hogy az enyém voltam a ludas.

Ezután döntést hoztam, és a következő órától összeszedtem dobozba a telefonokat. A csapat egyes tagjai nehezen, de leküzdötték ragaszkodásukat modern életünk egyik legfontosabb tárgya iránt. Az óra zavartalanul telt, és mindenki jobban tudott figyelni arra az isteni csodára, kit úgy hívnak: Önmagad.

Arra kérlek, állj ellen a kísértésnek, és ajándékozd meg magadat avval a zavartalan 60-80-90 perccel, amit az oktatóddal töltesz.
Mert ez az az idő, amit igazából önmagaddal töltesz.

Magad miatt előre is köszönöm!