Jógaoktató képzés Budapesten, 2015 őszén. A jógaoktató képzés  6 hétvégéből és egy vizsganapból áll. A képzés gyakorlatias, európai ember számára érthető, élvezettel tudod elsajátítani. 🙂

Tájékoztató a 2015. őszi Jógaoktató képzés tanfolyamról

A Jógaoktató képzés tanfolyamot folyamatosan fejlesztjük, hogy rövid idő alatt, örömteli módon, sikerélményekkel sajátíthasd el. A célunk, hogy minél több azonnal alkalmazható tudást adjunk már az alapképzés alatt.

A mostani tanfolyamunk ismét megújult, az előző évek tapasztalatait figyelembe vevő, rendkívül gyakorlatias és piacképes tudást fog nyújtani.

Előző tanfolyamunkon egy oktatóknak szánt kommunikációs tréninggel leptük meg a hallgatókat.

Az idei képzésen pedig nemcsak azt fogod megtudni, hogyan kell a gyakorlatokat minél tökéletesebben végrehajtani. Azt is megtudhatod, mi történik gyakorlás közben, azaz mit miért csinálunk.

Felejtsd el a tekintélyelvű oktatást! Az értelmetlen másolást meghagyjuk másoknak. Ide akkor gyere, ha nem elégít ki “A hagyomány szerint, vagy A mester így mondta válaszok.

Az ára is sokkal kedvezőbb, mint korábban. 300.000 Ft helyett csak 170.000+9000 Ft, akár három részletben is.

 

Emberek előtt szerepelni majdnem akkora félelem, mint a haláltól való félelem

Mielőtt azonban tovább mennénk a részletekbe, beszéljünk egy érdekes dologról!

Azt a pszichológusok már kiderítették, hogy legnagyobb félelmünk a halálfélelem. Ami azonban ennél megdöbbentőbb volt, az a második legnagyobb félelmünk. Ez pedig nem más, mint a nyilvános szereplés, a mások előtt való beszéd.

Oktatóként vendégeid elé kell kiállnod, és vezetve az órádat, beszélni hozzájuk. Sokunknak azt tart vissza az oktatói, edzői hivatástól, hogy félünk mások elé kiállva nyilvánosan beszélni.

Ne engedd, hogy ez a félelem túl nagyra nőljön! Nagyobbra valódi jelentőségénél. Az oktatói képzésen tanulsz oktatói kommunikációt, és oktatói gyakorlatot. Így egy védett környezetben megerősödve úgy fogsz tudni kiállni mások elé a tanfolyam végén, hogy a rutin és a gyakorlat magabiztossá tett. A félelmed elmúlik, és várakozásteli izgalom veszi át a szerepét. Néhány jógaóra megtartása után pedig már csak mosolyogva gondolsz vissza arra, hogy amitől féltél, azt ma élvezed. 🙂

 

Az eddigi egy éves jógaoktató képzést két külön tanfolyamra bontjuk az alábbiak szerint:

 

1. Jógaoktató képzés (alapképzés)

Időtartam: 6 hétvége, 5 hónap

Ár: 170.000 Ft + 9.000 Ft vizsgadíj
A tanfolyam díja három részletben is fizethető (50000/70000/50000 Ft)

A tanfolyamot vizsgával zárjuk és Jógaoktató végzettséget nyújtunk.

Ezzel a végzettséggel már fogsz tudni professzionális jógaórákat vezetni kezdőknek. Végzett diákjaink többsége rövid idő alatt el tud helyezkedni, vidéken pedig már a képzés ideje alatt is lecsapnak rájuk.

Nézd meg az alábbi képet!

Ma még valószínű arra gondolsz, hogy milyen szépen csinálják a trikónászanát.

A tanfolyam után viszont legalább három olyan tanácsod lesz, amit ezeknek a gyakorlóknak adhatsz, hogy fejlődhessenek.

 

jógaoktató képzés Budapest

Mire a jógaoktató képzést elvégzed, már ki fogod szúrni ezen a képen lévő rengeteg hibát. 🙂

 

Idén lehetőséged lesz a Jógaoktató alapképzést OKJ-s Fitnesz Instruktori képzéssel együtt elsajátítani, kedvező áron. Ez főleg akkor lehet érdekes Neked, ha még nincs államilag elismert edzői végzettséged, és szeretnéd, ha lenne.

Önmagában a jógaoktatáshoz nem szükséges OKJ-s végzettség, és nem létezik OKJ-s jógaoktatói végzettség. Amennyiben tehát a két végzettséget együtt szeretnéd elsajátítani, kapsz egy jógaoktatói oklevelet, és egy OKJ-s Fitnesz Instruktor végzettséget.

 

jógaoktató képzés Budapest

Mikor és hogyan, illetve mikor és hogyan ne segítsen a jógaoktató kézzel?

 

A Jógaoktató képzés (alapképzés) tervezett időpontjai

Október 10-11

November 7-8

November 28-29

December 12-13

Január 16-17

Február 6-8

Március 5 vagy 6 vizsga

Nagy könnyebbség ha vidékről jössz, hogy az oktatási hétvégék szombatjain nem kell hajnalban kelniük.
13:00-kor kezdünk, így kényelmesen ideérsz. Estig maradunk, másnap korán kelünk. Ezért korán is mehetsz haza.

 

A Jógaoktató képzés (alapképzés) + OKJ-s Fitnesz Instruktori képzés együtt

Időtartam: egy tanév. A jógaoktató képzés után tudod elkezdeni a Fitnesz Instruktori képzésedet. Aki tehát úgy dönt, hogy közvetlenül ezután elkezdi az OKJ-s tanfolyamot, annak a következő ajánlatunk van:

Ár: 170.000 Ft + 9.000 Ft vizsgadíj (jógaoktató képzés) + 120.000 Ft OKJ-s Fitnesz Instruktor + OKJ-s vizsgadíj = 299.000 Ft + OKJ-s vizsgadíj

Az OKJ-s Fitnesz Instruktor tanfolyam egyébként 239.000 Ft + + OKJ-s vizsgadíj lenne a 120.000 helyett.

Így összesen 119.000 Ft-ot takarítasz meg!

 

2. Haladó jógaoktató képzés

Időtartam: 5 hétvége, 4 hónap

Ár: 120.000 Ft + 9.000 Ft vizsgadíj

A haladó képzés előfeltétele, hogy elvégezd az alapképzést és rendelkezz már legalább 20 óra óravezetési gyakorlattal. A haladó jógaoktató képzésen további gyakorlatokat, órán alkalmazható gyakorlatsorokat tanulhatsz, hogy még színvonalasabb, profibb és változatosabb órákat tartsál vendégeidnek.
Nagyobb hangsúlyt kap a légzőgyakorlatok (pránájáma) oktatása, és az anatómia is.

 

jógaoktató képzés Budapest

A jógaoktató képzés alatt megszerzett magabiztosságod elűzi a nyilvános beszédtől való félelmedet.

 

A jógaoktató képzés első részét, a Jógaoktató alapképzést 2015. október elején indítjuk.

A szakmai záróvizsgát pedig röviddel a jógaoktató képzés utána tervezzük.

A jógaoktató képzés egy közérthető, nyugati emberre szabott, gyakorlatias tanfolyam. Lila, misztikus köd helyett alapos, letisztult és következetesen felépített rendszert tanulhatsz. A rendszer biztonságot nyújt, miáltal mindig magabiztosan fogsz vendégeid elé kiállni.

A jógaoktató képzés nemcsak a szakmát tanítja meg, hanem azt is megtanulhatod, hogyan teremts jó hangulatot, oldott légkört tudatos kommunikáció segítségével.

A tanfolyamot Vadász Ákos Tullió és meghívott vendégoktatói vezetik.
Ákos összesen 7 évet tanult magyar és külföldi jógaoktató képző intézetekben. Közel két évtized tart jógaórákat, hatodik éve vezet jógaoktatói képzéseket. Az eközben megszerzett tudás most elérhető a számodra.
Szakterülete ezen belül is a gerinc mozgásgyakorlatokkal történő gyógyítása, fejlesztése, edzése. Rendszeresen tart órákat, elvonulásokat, életmód- és böjttáborokat.

Oktatói kommunikációt pedig Persoczki Gábortól (kommunikációs szakember, jógaoktató, testépítés-fitness sportoktató) tanulhatsz.

Szakmai kérdésekkel engem hívhatsz az ezen a számon: 0630/700-1633

Jelentkezni a Fitness Companynál tudsz az alábbi elérhetőségeken.

Fitness Company

International School for Fitness and Recreation

www.edzokepzes.hu

E-mail: uh.se1524588008zpeko1524588008zde@a1524588008dori1524588008

Tel: 30/9644 779

Legyen a hobbid a hivatásod, és nem kell dolgoznod egy napot sem!

Ui.: Olvasd el a jógaoktató képzéssel kapcsolatos leggyakrabban elhangzó kérdéseket itt!

 

Iratkozz fel, hogy időben értesülj a jógaoktatói képzésekről!





X

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás