Body & Soul életmódtábor július 31. és augusztus 3. között, Piliscsabán. Négy nap stresszmentes természeti környezetben, ahol vár a feltöltődés, edzés, a lazítás, tanulás, befogadó és nyitott társaság, új ismeretségek!

Egész életünket meghatározza, milyen életmódot folytatunk. Az internet útvesztőiben nehéz kiigazodni a különféle tanácsok és álláspontok között. Ez a tábor abban segít, hogy a főbb elméleti és gyakorlati tudnivalókat könnyedén és örömmel tudd elsajátítani.

30-35 fölött már szükséges, hogy tudatosan tegyünk saját egészségünkért. A megoldások pedig mindig nagyon egyszerűek, és azok számára elérhetőek, akik tenni szeretnének magukért.

Body & Soul életmódtábor

 

Miért érdemes eljönnöd?

– a négy nap alatt teljesen feltöltődhetsz testi-lelki-szellemi szinten, hogy megújult erővel tudj helyt állni a mindennapokban,

– a mozgásgyakorlatok és az edzések okozta kihívás hatására sikerélményt és önbizalmat szerzel, hogy igen, meg tudtad csinálni!

– a méregtelenítő táplálkozás, a mozgás- és a légzőgyakorlatok segítségével fizikai állapotod kézzelfoghatóan jobb állapotba kerül: szebb tartásod, nagyobb hajlékonyságod és feszesebb tested lesz a pár nap végére, és a medenceparton barnára sülhetsz,

– a természet közelsége, a légzőgyakorlatok, a jó társaság és hangulat segítségével feloldhatod a fölhalmozódott stresszt, új élményekkel gazdagodhatsz,

– olyan elméleti és gyakorlati tudáshoz (ételreceptek, táplálkozási elvek, edzésmódszerek, otthon végezhető gyakorlatok) jutsz, melyet utána egész évben alkalmazhatsz az életmódodban,

 

Mit nyújt Neked a Body & Soul életmódtábor?

 

Body & Soul életmódtábor

 

Az egészséges életmód valamennyi területében elmélyedünk: a helyes mozgás, a légzés, a táplálkozás témájában kapsz útmutatót. Ezeket haza is viheted, és alkalmazhatod az életedben.

A táborban vezetett foglalkozások keretein belül végzünk erősítő, nyújtó és légző gyakorlatokat a tiszta levegőjű panorámás teremben. Előadásokat hallgathatsz, és kirándulni megyünk a természetbe. Szabad idődben megmártózhatsz a medencében, és finom, egészséges ételeket eszünk.

 

A Body & Soul életmódtábor programja

Az életmódtábor az aktív pihenés jegyében zajlik, sok és változatos programmal, nagy edzésekkel, finom ételeket fogyasztva. A kalóriákat pedig előre ledolgozzuk! 🙂

– reggeli légző- és méregtelenítő gyakorlatok,
– zsírégető erdei séta az alakformálásért,
– napi erősítés és nyújtás, gerinctorna a kortalan test eléréséért,
– előadások, hogy megismerd, hogyan segíthetsz magadon az életmódoddal a fiatalos állapot elérésében,
– úszás, kirándulás és szauna mint szabad program
– kiegészítő lehetőségként kineziológiai oldásokon, masszázson vehetsz részt

 

Az augusztusi Body & Soul életmódtábor időpontja:

2014. július 31. és augusztus 3. között, csütörtöktől vasárnapig tart.
Érkezés csütörtök 13-ig, egyénileg, vasárnap déltájban ebéd után pedig indulunk haza.

 

Étkezés

Egy kedves konyhaművész ismerősömet fogom elhívni, aki külön nekünk készíti egészséges és karcsúsító ínyencfalatait.
Mert ki mondta, hogy egy életmódtáborban nem lehet finomat enni?

 

Helyszín:

Body & Soul Életmódtábor

Cosmos Ökopanzió
Piliscsaba, Szent István király u. 147.
Szállás két- háromágyas, fürdőszobás szobákban. Ha külön szobában szeretnél lakni, előre jelezd légy szíves!
Medence, szauna áll a rendelkezésedre.

Body & Soul életmódtábor

 

Vezeti:

Vadász Ákos Tullió,
Vadász-Végh Veronika (kineziológia, aromaterápia),
Pálvölgyi Éva (sütés, főzés)
Biczók Csaba (masszázs)

 

Mit hozz magaddal?

– a mozgáshoz kényelmes ruhát,
– kirándulásra alkalmas cipőt, ruhát,
– jegyzetfüzetet, hogy ne szalassz el semmit,
– jógamatracot vagy polifoam-ot
– törölközőt, papucsot, fürdőruhát a medencézéshez,
– eltökéltséget, kitartást, jókedvet 🙂

 

Body & Soul életmódtábor

 

Jelentkezési határidő:

2014. június 20.
Amennyiben később csatlakozol, és még akadna szabad hely, természetesen szívesen látunk.

Jelentkezéshez írj egy levelet ide:
akos KUKAC vadaszakos.hu

 

Mit van a Body & Soul életmódtábor árában?

Az ár tartalmazza

– egy aromavizes arcmasszázst, hogy finom illatokkal feloldjuk a stresszt és az okozott ráncait
– a szállást
– az idegenforgalmi adót
– a napi szaunahasználatot
– a teremhasználatot
– a vegetárius étkezéseket
– az előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat

 

Az augusztusi Body & Soul életmódtábor ára:

42000 Ft, mely fizetendő két részletben:

1, előleg (22000 Ft):
melyet kérlek június 20-ig fizess be, mert a jelentkezésed csak így lesz érvényes

2, második részlet (20000 Ft) határideje: július 10.

Ha bármelyik táboromban (böjt, életmód) már vettél részt, 3000 Ft kedvezményt kapsz, melyet a második részletből levonhatsz (17000 Ft).

 

Fizetés:

A jelentkezésed a díj befizetésével érvényes.

A befizetést utalással intézheted az alábbi bankszámlára, vagy személyesen nálam.

Veres Mária
K&H  10400171-72485453-48541026

 

Barátsággal:
Ákos





X