Avagy amit a guru szó eredetileg jelentett, és amire ma mondjuk

A guru szanszkrit szó. Két tagból áll: gu és ru.
Jelentése pedig: sötétségből a fénybe.

Ez arra utal, hogy az illető személy a szellemi sötétségből, tompaságból a fénybe eljutott, és másokat is el tud juttatni oda. Eredetileg tehát megvilágosodott Mestert jelent. Nagybetűvel.Jelent még tanítót, továbbá azt is, hogy súlyos. Ugyanis a guru – a tanító – személye tükörként szembesít saját magunkkal, és amit ott látunk, az bizony súlyos. Nehéz elviselni. Persze ezt a gurunak tulajdonítjuk, holott nem vele van a baj, hanem a tükörképünkkel. 🙂

Mesterből lett élvezeti cikk, avagy amit a guru szó eredetileg jelentett

Klasszikus indiai guru. Idős, hosszú hajú, szakállas, átható tekintetű, vékony.
Ő például évtizedek óta nem is eszik.

A guru ellentéte a rugu, vagyis az a személy, aki a világosból visz a sötétbe. Népiesen fogalmazva: bevisz az erdőbe. Ő a szélhámos.

Visszatérve a gurura, tényleg súlyos, mert néha hajmeresztő dolgokat kér. Mindig pontosan azt, amire az illetőnek spirituális szempontból szüksége van.
Jézus Krisztus azt kérte egy gazdag ifjútól, ossza szét a vagyonát. Milarépával guruja háromszor építtette fel és bontatta le ugyanazt a házat. Ez szörnyen fáj az egoizmusnak.
A guru nem azt mondja, amit hallani akarsz. Nem erősít meg a butaságainkban. Nem csoda, általában erőszakos halállal halnak.

Mostanában guru szót itt, Nyugaton arra használjuk, amikor egy valamiben jártas személyről beszélünk: számítógépes guru, internetguru stb.

Ma egy új jelentését fedezhettem fel a gurunak, mégpedig óriásplakátoknak köszönhetően.

Eszerint a guru márkanévként nem kisebb dolgot rejt, mint: jégkrémet.

A súlyos guru, aki tanítványait szembesíti korlátaikkal, édes élvezetté változott, mely az emésztést és felszívódást követően különböző altesti nyílásokon távozik a csatornába.
A fogyasztói társadalom nem kímélte a spiritualitást sem, a jó PR-ral rendelkező guru szóra lecsapott az édesipar.

Mint jel, ezt úgy értelmezem, a gurut megvesszük és megesszük. Ha ízlett, veszünk belőle holnap is. Ha nem, keresünk más élvezetet.
Mert a spiritualitás is árucikk lett, le lehet venni a polcról. Ha nem tetszik, reklamálhatunk. Ezt hívom konzumspiritualitásnak.

A spiritualitás egyáltalán nem könnyű dolog. Először nagyon tetszetős, a neofiták lelkesedése pár évig is eltart. Különlegesebbnek érezzük magunkat másoknál, mert mi már meditálunk, és csakralégzést is végzünk.
Aztán jönnek a nehézségek. Például kiderülnek gyenge pontjaink. Még rosszabb hír is van: dolgozni kell rajtuk. Mégpedig sokat. Egészen addig, míg át nem alakítjuk. Lehet, évtizedekig fog tartani.

Ez valahogy nem fér össze a “könnyen és azonnal” varázsigéjével, amit úgy szeretünk hallani.

Szóval a guru és spiritualitás kemény dolgok, meg fognak izzasztani, ha ezt az utat választod. Megértem, ha nem tetszik, föl kell gyűrnöd az inged ujját, hogy túllépjél magadon, szokásokat változtass meg.

S ha már gururól beszélünk, a vicc kedvéért, hogy oldjuk a témát, ne feledkezzünk meg az ausztrál mesterről, a kengururól se. 🙂

amit a guru szó eredetileg jelentett - kenguru

Neked mit jelent a guru? Van-e olyan személy az életedben, akit tanárodnak, mentorodnak, mesterednek stb. tartasz?





X